Avagy most értettem meg az anyámat igazán.

Lehettem vagy kilenc éves, amikor édesanyám megkért, hogy a hétvégi takarítás keretében töröljem le a port a nappali bútorairól.

Letörölgettem így-úgy. Amikor meglátta az eredményt, elkezdett kiabálni: “Inkább ne segíts nekem, de ne végezz félmunkát!”

Talán ismerős lehet, mert ha nem is pontosan így, de nyakamat teszem rá, hogy ehhez hasonló eset mindannyiunkkal megtörtént. Sőt… inkább ma már mi kiabálunk értetlen gyermekeinkkel, akik félmunkát végeznek, ha megkérjük őket, hogy segítsenek.

Mi köze ennek a tanuláshoz?

Miért is tanulunk valójában? Legalábbis miért is kéne tanulnunk valójában? Azért, hogy olyan használható ismeretekre tegyünk szert, amelyek elősegítik, hogy a mindennapi életben megálljuk a helyünket, és ennek eredményeképp jól éljünk. Ne szűkölködjünk semmiben.

Nyilván sarkított a példa most, de az életben akkor van eredmény, ha az ember egy feladatot teljesen és 100 %-osan elvégez. Ha a földműves csak úgy szántogat, és elszór pár magot, és így-úgy gondozza a vetést, vajon lesz-e mit ennie, vagy amit el tudna vinni a piacra eladni?

Ha szakembert hívsz a lakásodba, hogy tisztítsa ki a lefolyót, fizetnél-e azért bármit, hogy órákig keményen dolgozik, izzad, szuszog, de a lefolyón továbbra se megy le semmi?

Ha megbetegszel, és orvoshoz mész, vajon mi az, amit elvársz tőle?

Fizetnél-e bármit azért, hogy esetleg még betegebbé tegyen téged egy rosszul felírt gyógyszerrel, amit az ilyen-olyan, sokáig tartó, ámde felületes kivizsgálás eredményeképp javasolt neked?

Hát ez az. Így működik az élet. Így kéne működnie. Igazából így működik, csak a társadalmi berendezkedés nevű dolog ezt képes felülírni, és az embereknek ma már természetes, hogy “órabért” kapnak. Azért kapnak fizetést, mert nyolc órát lehúznak a munkahelyen, fél ötkor kiesik a toll a kezükből, és vége a napnak.

De vajon a természet ad-e órabért a földművesnek a szántogatásért?

Ha van eredmény, van ellenérték, ha nincs eredmény, nincs ellenérték.

Az iskolában mit tanul meg a gyerek elsők között?

Hát azt, hogy görbüljön az a jegy, meg hogy csak ne bukj meg fiam.

Mert az már elég.

Hát tudod, marhára nem elég. Ahhoz elég pont, hogy iskola után legyen egy céltalan, magával semmit se kezdeni tudó, és magát feleslegesnek érző gyermeked, mert csak arra nem tanította meg senki, hogy kéne a dolgokat 100%-osan elvégezni. És nem lesz sikerélménye. Nem kerül ki a kezéből olyan kész termék, amit a többiek értékesnek tartanak, és pénzt adnának érte. Arra lesz alkalmas, hogy órabérben dolgozzon valahol.

Erre pont elég.

De tudod mi az órabér? Azt hiszed, hogy biztonság, mert legalább ennyi biztosan megvan, ugye. Nem, nem az. Az órabér a rabszolgalánc, amire felfűzik az embereket. Mert ez a rendszer nem jutalmazza a kiváló képességet. Ő is ugyanannyit kap, mint a közepes teljesítmény, amibe még épphogy nem lehet belekötni.

Az a tanár, aki rosszul tanít, és a gyerekek emiatt betűtévesztők lesznek, nem értik, amit olvasnak, nem figyel a szókincsfejlesztésre, ugyanannyi fizetést kap a bértábla alapján, mint aki kiváló eredményeket mutat fel.

A teljesítmény alapú bérezés adja meg igazán a kiemelkedés lehetőségét. Amikor az embernek van lehetősége többet keresnie, ha többet tesz le az asztalra. Pont, ahogy a életben is működik.

Az életben úgy működne, hogy a helyi közösség tanárokat bérelne fel a gyermekei tanítására, és a szülők fizetnék őket. Na itt az a tanár, aki rosszul tanít, nem sok babért arathatna, mert rövid úton megszabadulnának tőle. Viszont amelyik tanár tanítványai okossá, képzetté, és talpraesetté válnak, azt a hálás szülők nagyon megjutalmaznák.

Egy önbizalomhiányos ember, akit a jelen iskolai rendszer kibocsát magából, ritkán képes bevállalni egy teljesítménybérrel járó munkakört. Sokan még a munkahelyi felelősségvállalástól is félnek.

Az egyik volt osztálytársam még annak idején, mikor orvostan hallgató volt, elgondolkodva így szólt a kitűnő eredménnyel zárult belgyógyászat vizsgája után: “Az előttem vizsgázó lánynak közepes lett a jegye. De vajon lehet-e valakit közepesre meggyógyítani?”

Igen. Ez az igazi kérdés.

Vajon lehet-e valakit közepesre meggyógyítani? Vagy esetleg elégtelenre? Úgyhogy belehal, de az orvos azért is elkéri a kezelés árát (és a TB rendszeren keresztül bizony meg is kapja).

Vajon lehet-e valakit közepesre, vagy elégtelenre megtanítani, és a tanár mégis ugyanúgy megkapja a fizetését?

Hol van itt az eredmény?