Rólam

Orosz-német szakos nyelvtanárként végeztem. Négy gyermek édesanyjaként mindig érdekelt, hogy mi történik az iskolában.

A legkisebbek most alsó tagozatosok. Élesen látom a különbséget a mostani legkisebb generáció, a nagyobb gyermekeim, és még jómagam által is megtapasztalt iskolakörülmények között.

Sok minden jobb lett – ez nem tagadható. Tetszik például az a sokféle szakkör, amire lehet járni mostanában. Ilyen nem volt az én időmben.

Sok minden nem változott. Például egy osztályterem alapberendezése tökéletesen megegyezik nemcsak az én időmben látogatott osztálytermekével, de még a 100-150 évvel ezelőtti osztályteremével is.

És vannak olyan dolgok is, amelyek rosszabbak lettek. Pedig az idő kereke nem visszafelé forog. Ilyen például az osztályzás visszavezetése alsó tagozatba egy olyan időszak után, amikor végre eltörölték, és helyette évekig szóbeli értékelés volt.

A főiskola elvégzése után első utam egy szakközépiskolába vezetett felvételi beszélgetésre. Az igazgatónő nagyon kedves volt. Azonnal megkért, hogy tegeződjünk. Rögtön munkába állhatok, mindenben támogatnak, stb… Megkérdeztem, mennyi a fizetés. Akkor a bértábla alapján egy kezdő pedagógus annyit kapott, hogy a rezsi el is vitte nagyjából. Felvetettem, hogy miből adok enni a gyerekeimnek. Az volt a válasz, hogy úgy alakítják majd ki az órarendemet, hogy tudjak mellette más munkát is vállalni.

Ezt akkor nem így képzeltem. Én akkor minden erőmet a fiatalok nevelésének akartam szánni, a nagy német íróval, Erich Kästnerrel együtt vallottam, hogy az ifjúság, a gyerekek olyanok, mint egy-egy csodálatos virág. A tanár csak gondozhatja őket, de nőni nekik maguknak kell. Azt gondoltam, hogy az ifjúság gondozása felelősségteljes feladat, és emellé nem fér bele más irányú elkötelezettség.

Ma már tudom, hogy naiv voltam. Végül a fentiek miatt helyezkedtem el végül nyelvtudásom segítségével nemzetközi cégeknél, ahol gyakornokként több fizetést kaptam, mint egy olyan pedagógus, aki már évtizedeket lehúzott ezen a nehéz terepen.

Amikor a legkisebb gyermekeim is óvodába, iskolába kerültek, szülőként ugyanazt a vergődést éltem át, amit te is: olyan helyre kerüljenek, ahol nyugodt szívvel tudom őket otthagyni.

Óvodát még aránylag könnyű találni, azt gondolom. Iskolát már nem.

Ennek több oka is van, a legfőbb oka a mai oktatási rendszer. Gombamódra szaporodnak a különféle magániskolák. Sok kritika éri a pedagógusokat is. Ettől a rendszer még rendszer marad. A rendszer része egy aránylag jó infrastruktúra, és egy szakembergárda is. Meggyőződésem, hogy a pedagógusok nagy többsége szereti, amit csinál, nem velük van a baj, hanem a rendszerrel, és a szabályzásokkal.

Arra vállalkoztam, hogy neked, a szülőnek segítsek. Ez a pár év kritikus fontosságú gyermeked életében. Te, az édesanya, és te, az édesapa, mit tudsz tenni, hogy tudsz gyermekednek segíteni? Erről szól ez a honlap. Erről szól minden rezdülése, erről szólnak a benne közzétett, megjelentetett anyagok.

De mondok még valamit: Ismerlek Téged.

Tudom, hogy keresed az utat, a megoldásokat, a válaszokat gyermeked nevelésével kapcsolatban. Mit szólnál hozzá, ha lenne valaki az életedben, akit meg tudnál kérdezni, aki tanácsot adna neked? Tudod, csak nemrég jutott nekem is eszembe ez. Az én igazi célom tulajdonképpen az, hogy átadhassam mindazt a tudást és tapasztalatot, amit húsz éves korom óta gyűjtöttem be sok öröm, sok fájdalom, sok csalódás és könny, de ugyanakkor sok boldog pillanatért is cserébe. Ha hiányzik egy ilyen valaki az életedből, kérdezz engem. Lehet, hogy tudok segíteni, lehet, hogy nem. Írj nekem: egy élő ember vagyok, pont, mint te. Válaszolni fogok.